LIFESTART életkezdési stratégia

Életünk egyik legfontosabb projektje:
gyermekeink életre nevelése és életkezdése

Egy gyermek születésével új életszakasz köszönt ránk, mely az emberi élet talán legtermékenyebb és egyben legösszetettebb szakasza. Az egyéni karrier építése, a szakmai előmenetel fontossága, álmaink megvalósítása mellett megjelenik a gyermek, melyre a legtöbb szülő élete legfontosabb „projektjeként” tekint. Felelősségteljes szülőként a gyermekeinkkel töltött minőségi idő mellett a mi felelősségünk felkészülni – anyagilag is – a „nagybetűs” életben való elindításukra, életkezdésük megalapozására! Egy gyermek felnevelése több tízmillió forintot jelent, melyre tudatosan kell felkészülni! Ha ez elmarad, szörnyű érzés lesz, ha nem adhatjuk meg gyermekeinknek mindazt, amire valóban szükségük lenne a sikeres és boldog élethez. Később nem lehetnek kifogásaink, ugyanis az életkezdés megalapozása előre tervezhető... Sokan félreértik, s úgy állnak hozzá, hogy „nem akarom elkényeztetni” vagy „majd megdolgozik érte”... Kifogást könnyű találni és jóval egyszerűbb is, mint tenni gyermeke szebb jövőjéért!

Mi azonban hisszük, hogy tudatos stratégiával felépíthető egy komoly pénzügyi alap, s ezért állítottuk össze gyermeke részére a LIFESTART életkezdési stratégiát.

Gyermekünk életkezdését meghatározó trendek

Mielőtt belenézünk jobban a LIFESTART életkezdési stratégia felépítésébe, nézzük meg a gyermek jövőjét és életkezdését befolyásoló meghatározó trendeket. A mai globalizálódó világban az oktatási költségek folyamatosan emelkednek, s olyan képességek elsajátítása is kulcsfontosságú, melyekről korábban még csak nem is hallottunk! Nemcsak a nyelvtudás megszerzése, hanem az informatikai ismeretek, a projekt szemléletmód vagy a csapatban való munka megtanulása ma már elengedhetetlen a sikeres életkezdéshez. Természetesen nem az a cél, hogy gyermeke „feneke alá tegyen mindent”, de képzelje el azt a helyzetet, amikor gyermeke a legjobb angolos az osztályban, majd 18 évesen Ön elé áll, s azt mondja, hogy az osztálytársai közül hárman is Londonba mennek továbbtanulni, s mivel ő jobb eredményeket ért el náluk eddig is: „Ugye én is mehetek?”. Vagyis ha gyermeke tehetséges nyelvekben, sportban, énekben, művészetekben stb., akkor legyen lehetősége választani! Pénzügyi szempontból a sikeres életkezdéshez a feladat egy oktatási alap, illetve egy életkezdési alap felépítése. Előbbi a tanulmányokat, míg utóbbi az életkezdést, azaz például egy első generációs lakást vagy az első vállalkozás beindítását hivatott megalapozni. Gondoljon bele, mekkora előnnyel tud indulni gyermeke az életben! Óriási a különbség, ha felépült az önerő, s a saját lakására fizeti a törlesztőrészleteket, mintha albérletre vagy diákhitelre „dobná ki”... Minden szülő felelőssége, hogy időben lépjen, s megfelelő tudatos életkezdési stratégia felépítésével válaszoljon a kihívásokra és megteremtse gyermeke életkezdésének anyagi biztonságát.

LIFESTART életkezdési stratégia első fázis: Tőkefelépítés

Tőke = Idő x Pénz. Egy nagyobb tőke kisebb összegekből is felépíthető, ha van rá elegendő ideje.

Ez a tőkefelépítési stratégia, melyet érdemes minél előbb elindítani, s tudatosan végig vinni. Ez kulcskérdés gyermeke sikeres életkezdéséhez! Ebben a szakaszban többféle pénzintézeti konstrukció jöhet szóba, s nem elég olyan pénzintézeti partnert választani, akinek ár-érték arányban jó a megtakarítási konstrukciója, hanem ki kell szemezgetni az általuk - bizonyos esetekben - adható bónuszokat is. Szakembereink ennek összeállítását vállalják. Mindezek következtében jelentősen bővülhet gyermeke életkezdésére szánt tőkefelépítési összeg. Az életkezdési stratégia első fázisában a tőkefelépítési terv során vagy a jelenlegi megtakarítási képességből indul ki a kalkuláció vagy pedig a kívánt összeg és a rendelkezésre álló idő tekintetében számoljuk ki, hogy mi szükséges annak eléréséhez.

A hosszabb távú életkezdési célú tőkefelépítési tervben fontos a dinamikus portfólió-összetétel, mely követi a világ fejlődési tendenciáit, illetve ennek időközönkénti szakértői felülvizsgálata.

LIFESTART életkezdési stratégia második fázis: Járadék vagy Tőkefelvétel (és Tőkebefektetés)

Az életkezdési stratégia tőkefelépítési periódusa után két eset lehetséges:

  • II./A fázis: amennyiben időben elkezdte a stratégiát és gyermeke - akár külföldi - egyetemi oktatási és megélhetési költségeit kell finanszírozni, akkor a LIFESTART életkezdési stratégia második szakasza a járadékfelvétel, gyermeke 18-24 éves kora között. A tőke havi járadéka fogja fedezni az életkezdési költségeket. Ennek során a korábbi dinamikus portfólió-összetétel helyett vegyes, kiegyensúlyozott megosztásra van szükség, hogy a felépült tőke biztonsága legyen az elsődleges. Lényeges, hogy az életkezdésre felépített tőke megfelelő befektetési formában legyen, hiszen a járadékfelvétel időszakában is a pénz nagy része “dolgozik tovább”.
  • II./B fázis: ha több időre van szükség a kívánt tőke felépítéséhez vagy inkább a lakáscél vagy gyermeke vállalkozásának beindítása a prioritás, akkor a LIFESTART életkezdési stratégia program második szakasza az egyösszegű tőkefelvétel gyermeke fiatal felnőtt korában, amely fedezni fogja ezeket az életkezdési egyszeri költségeket. Ha nem a teljes tőke kerül felhasználásra, akkor a megmaradt pénz gyermeke későbbi céljaihoz (esküvő, család, családi ház, autó stb.) is jól jöhet majd, ezért fontos egy pénzügyi újratervezés, s hogy az életkezdésre felépített tőke megfelelő befektetési formában legyen ezt követően is.

Mindkét esetben tudatos LIFESTART életkezdési stratégia felépítésével megteremtette az alapot, amivel gyermeke kibontakoztathatja a képességeit, s elindulhat a valóban megalapozott önálló élete felé.

LIFESTART exkluzív életkezdési stratégia
gyermeke számára

A LIFESTART életkezdési stratégia tehát két fázisból áll: tőkefelépítés és járadékfelvétel (II./A) VAGY egyösszegű tőkefelvétel (II./B). Szakembereink mindig személyre szólóan építik fel az életkezdési stratégiát Önnek, melynek során:

  • figyelembe vesszük a gyermek(ek) életkorát, a cél-kort és az anyagi lehetőségeit,
  • a forrásbővítés során megvizsgáljuk és maximalizáljuk az igénybe vehető kedvezmények, illetve pénzintézeti bónuszok lehetőségeit, hogy az életkezdésre még nagyobb tőke épüljön fel,
  • ha már van meglévő gyermek életkezdését segítő megtakarítása, akkor kollégáink megvizsgálják azt, s ha kell optimalizáljuk is a szerződést,
  • ár-érték arányban, s a piaci tapasztalataink figyelembe vételével Önnel közösen választunk pénzintézeti partnereket az életkezdési stratégiához,
  • az életkezdési stratégia felépítését nyomon követjük, időközönkénti konzultációkkal átbeszéljük Önnel, hogy szükséges-e módosítani valamin,
  • a portfólió-összetétel stratégiai változtatásában megosztjuk Önnel szakmai véleményünket,
  • a diplomaosztó vagy gyermeke lakásvásárlása alkalmával egy pohár pezsgővel koccintunk az életkezdési cél teljesítéséhez.

Válassza ki személyes LIFESTART életkezdési stratégiáját!

Jelentkezzen most, kérjen egy Önre szóló személyes tervet és indítsa el személyes LIFESTART életkezdési stratégiáját még ma!

A Pénz-Navigátor elkészítette Magyarország egyik legkomplexebb személyes pénzügyi elemző felületét. Kalkuláljon, hogy mik az Ön számai, s így látni fogja, hogy hogyan építse fel saját pénzügyi rendszerét Önnek optimálisan!

Kattintson és töltse ki a második elemzőlapot, a “Céltervezés”-t!

Hozza ki a legtöbbet pénzügyeiből!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és elküldjük Önnek az “Innovatív pénzügyi gondolkodásmód” c. tanulmányunkat, illetve a 10+1 részes “Holisztikus pénzügyi portfólió” c. sorozatot.

Adja meg nevét (kötelező)

Adja meg e-mail címét (kötelező)

Adja meg telefonszámát (kötelező)

Adja meg települését (kötelező)

Ide írhatja kérdését, üzenetét.

Feliratkozom a hírlevélre.

Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom.
Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

Tudnia kell, hogy a honlapon és a hírleveleinkben megjelenő információk, tájékoztatók nem minősülnek üzleti ajánlatnak, befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. A leírások edukációs céllal készültek. A feltüntetett múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. Ha ilyen adatokat lát, azok a saját befektetéseinkből származnak, amivel nagyon elégedettek vagyunk, ezért szívesen megosztjuk Önnel is. A befektetési ügyletek kockázattal rendelkeznek, esetükben nincs sem tőke-, sem hozamgarancia. Befektetési stratégia választását követően tájékozódjon alaposan az adott ügyletben kiválasztott pénzügyi konstrukciók hivatalos közvetítőjétől a szerződés(ek) paramétereiről. Pénzügyi közvetítés és szerződéskötés csak így történhet, mi ezt a helyzetet szeretnénk megfelelően előkészíteni, s stratégiáinkkal edukálni Önt. De a stratégiák ismerete csak kiegészítheti, s nem helyettesítheti a folyamat végén kiválasztott konstrukció szerződéses feltételeit. Tájékozódjon körültekintően!